2009. december 7., hétfő

Glazúrozott sárgarépa




November végén bezárt a szombati Farmer's Market, majd csak áprilisban pakolnak ki újra a termelők. Ha minden igaz, januártól lesz fedett piac, egy közeli iskola tornatermében, de addig is megyek a másik helyre, ha valami különlegesre vágyom. Itt találkoztam a képen látható sárga(?)répa csomóval. Színeinek nem tudtam ellenállni.

Kicsit utánanézve kiderült, hogy a lila héjú fajtát a texasi egyetem Zöldségnemesítő Központjában kísérletezték ki, rákmegelőző hatású és a nagyon magas béta karotin tartalmának köszönheti gesztenyés színét (innen ered másik neve is: marron carrot).
Valószínűleg nyersen mutatna a legjobban, de akkor épp sok nyers répát ettem, így gondoltam karamellizálom kicsit és párolva köret kerekedik belőle. A végeredmény színvilágát tekintve nem annyira különleges (mint a cékla, ez is beszínezte a világosabbakat), de az íze finomra sikerült. Még Bé is elismerően nyilatkozott róla, pedig alapvetően nem szereti a sárgarépát.


Hozzávalók (1-2 személyre):
1 csokor sárgarépa
2 evőkanál vaj
2 evőkanál barna cukor
3 szál kakukkfű
víz
só, bors


1. A répákat megtisztítjukés tetszés szeritni, de azonos méretű darabokra vágjuk.
2. A vajat a cukorral egy lábasban feltesszük főni, rádobjuk rögtön a répát és hozzáadunk 1-2 evőkanál vizet, a kakukkfüvet, majd lefedve főzzük 5-6 percig.
3. Ekkor levesszük a fedőt, megsózzuk, megkeverjük, majd fedő nélkül főzzük még további 6-8 percig nagyobbra véve a lángot. Kevergetjük, hogy mindenütt egyenletesen bevonja a máz. A végén borsozzuk.

2 megjegyzés:

  1. de szépek! nagyon megnéznék egyszer egy ilyen farmer marketet, tavasszal ha lesz időd : )))) fotózz a piacon, lszi! A répa karfiol verzióját vettem meg az erzsébeti piacon, a felhasználást illetően én is gondban voltam vele

    VálaszTörlés
  2. Rendben, erre mindenképp fogok szakítani időt :-) Talán lesz addigra jobb gépem is.

    A karfiolt valószínűleg sós vízben gőzölném, és leönteném olvasztott vajjal (esetleg vajas morzsával) és pirított mandulát szórnék a tetejére.

    VálaszTörlés