2009. december 30., szerda

Portóis csirkemájkrém-falatok lilahagymalekvárral


Még tart a karácsonyi varázs és máris jön a szilveszter. Az ünneplés nagyon meghitt volt, nyugodtan, kényelmesen készülődtünk. A menü végül a következő volt:

Libamájpástétom lilahagymalekvárral, gránátalmamagokkal
Édesburgonyás lazac pórékrémmel
Mákos guba
Narancssaláta

Kísérőként desszertbort ittunk a Rosenblum pincészetből, Ripken Ranch, kései szüretelés, mély borostyánszínű, barackos, mézes ízharmóniával, az előételhez és a desszerthez remekül passzolt (én is megkóstolam egy korttyal az ünnepre való tekintettel.)

Eddig minden évben valamelyik nagyszülőnél voltunk Szenteste, másnap a másiknál, így nekem csak az ebédet kellett megfőzni. Mivel nem akartunk sosem traktát, de fontosnak tartottuk, hogy legyen egy kis családi körben elköltött alkalom is, valami különleges fogást szoktunk enni, általában libamájat. Frissen, almával és narancsos tokajis szósszal (receptet majd jövőre felteszem.) Miután azonban az itteni összes lehetőséget felkutattam és csak aranyárban találtam libamájat ($80 kevesebb, mint fél kiló, hirtelen nem is lett olyan drága az otthoni, még a főszezonban sem) , úgy tűnt idén nem ez lesz. Ám egy jóakarónk meglepett minket még az ősszel egy doboz konzerv májjal, melyet a kamra polcán dugdostunk. Nem fogunk máskor konzervől enni, de mégsem szakítottunk az otthoni hagyományokkal és remélem jót tett a nagyon erős vérszegénységemnek. A lilahagyma-lekvárt oda is égettem a nagy skype-olás közben, de még ez sem billentett ki a nagy nyugalomból. Viszont elég édeskés lett, így jött a gránátalma savanykássága kompenzálásként.
A második fogás Dolce Vita egy régebbi receptje, édesburgonyás lazac volt, melyen csak annyit vátoztattam, hogy nem turmixoltam össze a pórét, viszont tejszínesebbre főztem és nyers pórékarikákat is rejtettem a rétegek közé. Nagyon finom, könnyű étel, érdemes kipróbálni.
A desszert nálunk otthon hagyományosan a mákosguba, ennél a pontnál sokszor már szünetet kellett tartani, ám az előzmények most nem voltak annyira megterhelőek. Végül narancs saláta.

Most az előétel egy változatát ajánlom szilveszterre, falatkának. Az alaprecept szintén DV, itt található. Mit csináljak, sokat főzök a receptjeiből, ő a nagy példakép. (Kriszta, kérlek azért nem büntess a libamájkonzervért!) Kicsit változtattam rajta, íme:

Csirke- vagy kacsamájkrém portóival

Hozzávalók:
1/4 kg csirke- vagy kacsamáj
4 szelet bacon
1 kis fej hagyma
1 evőkanál vaj
1/2 dl portói bor
tej vagy tejszín
só, bors

1. A bacont és a hagymát a vajon megpároljuk, majd megsütjük rajta a májat. Miután kivettük a serpenyőbe öntjük a portóit és hagyjuk, hogy az összes pörcöt összeszedje és egy kicsit kipárologja magát.
2. A májas hagymát leturmixoljuk a portóis szósszal és kevéske tejet vagy tejszínt öntünk hozzá.
3. Sózzuk, borsozzuk.

Lilahagymalekvár recept DV-től itt található. Barnacukorral készítettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése