2009. december 30., szerda

Portóis csirkemájkrém-falatok lilahagymalekvárral


Még tart a karácsonyi varázs és máris jön a szilveszter. Az ünneplés nagyon meghitt volt, nyugodtan, kényelmesen készülődtünk. A menü végül a következő volt:

Libamájpástétom lilahagymalekvárral, gránátalmamagokkal
Édesburgonyás lazac pórékrémmel
Mákos guba
Narancssaláta

Kísérőként desszertbort ittunk a Rosenblum pincészetből, Ripken Ranch, kései szüretelés, mély borostyánszínű, barackos, mézes ízharmóniával, az előételhez és a desszerthez remekül passzolt (én is megkóstolam egy korttyal az ünnepre való tekintettel.)

Eddig minden évben valamelyik nagyszülőnél voltunk Szenteste, másnap a másiknál, így nekem csak az ebédet kellett megfőzni. Mivel nem akartunk sosem traktát, de fontosnak tartottuk, hogy legyen egy kis családi körben elköltött alkalom is, valami különleges fogást szoktunk enni, általában libamájat. Frissen, almával és narancsos tokajis szósszal (receptet majd jövőre felteszem.) Miután azonban az itteni összes lehetőséget felkutattam és csak aranyárban találtam libamájat ($80 kevesebb, mint fél kiló, hirtelen nem is lett olyan drága az otthoni, még a főszezonban sem) , úgy tűnt idén nem ez lesz. Ám egy jóakarónk meglepett minket még az ősszel egy doboz konzerv májjal, melyet a kamra polcán dugdostunk. Nem fogunk máskor konzervől enni, de mégsem szakítottunk az otthoni hagyományokkal és remélem jót tett a nagyon erős vérszegénységemnek. A lilahagyma-lekvárt oda is égettem a nagy skype-olás közben, de még ez sem billentett ki a nagy nyugalomból. Viszont elég édeskés lett, így jött a gránátalma savanykássága kompenzálásként.
A második fogás Dolce Vita egy régebbi receptje, édesburgonyás lazac volt, melyen csak annyit vátoztattam, hogy nem turmixoltam össze a pórét, viszont tejszínesebbre főztem és nyers pórékarikákat is rejtettem a rétegek közé. Nagyon finom, könnyű étel, érdemes kipróbálni.
A desszert nálunk otthon hagyományosan a mákosguba, ennél a pontnál sokszor már szünetet kellett tartani, ám az előzmények most nem voltak annyira megterhelőek. Végül narancs saláta.

Most az előétel egy változatát ajánlom szilveszterre, falatkának. Az alaprecept szintén DV, itt található. Mit csináljak, sokat főzök a receptjeiből, ő a nagy példakép. (Kriszta, kérlek azért nem büntess a libamájkonzervért!) Kicsit változtattam rajta, íme:

Csirke- vagy kacsamájkrém portóival

Hozzávalók:
1/4 kg csirke- vagy kacsamáj
4 szelet bacon
1 kis fej hagyma
1 evőkanál vaj
1/2 dl portói bor
tej vagy tejszín
só, bors

1. A bacont és a hagymát a vajon megpároljuk, majd megsütjük rajta a májat. Miután kivettük a serpenyőbe öntjük a portóit és hagyjuk, hogy az összes pörcöt összeszedje és egy kicsit kipárologja magát.
2. A májas hagymát leturmixoljuk a portóis szósszal és kevéske tejet vagy tejszínt öntünk hozzá.
3. Sózzuk, borsozzuk.

Lilahagymalekvár recept DV-től itt található. Barnacukorral készítettem.

2009. december 23., szerda

Áldott karácsonyt

Eljött. Már csak egy kis alvás és ideér. Otthon már hajnalodik, ott már közelebb van a karácsony este.

Mára végre az is kikristályosodott, mi lesz a menü. Sőt, nagyjából minden alkotórész is beszerezve. Jöhet az alkotás és a varázslás. Ez utóbbi arra vonatkozik, hogyan jöjjön hihetően az angyalka egy olyan lakásba, ahol nem lehet szobát bezárni, hogy szabadon díszíthessen és közben lehessen kukucskálni a kulcslukon át a sötét szobába, hátha elcsípünk egy angyalszárny csapást. Az egyikőnkelmegysétálniaddigamásikmindentelintéz nagyon átlátszó lenne, de már elkészült a forgatókönyv. Jöhet a megvalósítás. Már csak a vacsora helye nem világos teljesen, de hátha beizzítják a sütőt is az angyalok és mire mindhárman hazaérünk (egyszerre), a karácsonyfán kívül az ünnepi vacsora is tálalva lesz.

Az alábbi üdvözletet a minap kaptuk egy nagyon kedves ismerősünktől, ezúton is köszönet érte. Szeretném másokkal is megosztani . (Ez az első nem saját kép a blogon.)

Kívánok mindenkinek csodaváró, gyertyafényes, áldott, szép karácsonyt.

2009. december 21., hétfő

Karácsonyi reggeli


Még a bostoni út alatt egy könyvesboltban jobbnál jobb szakácskönyveket lapozgatva botlottam bele egy mákos-citromos kenyér receptbe. Egyből arra gondoltam, hogy ezt adventkor elkészítem. Gyorsan le is írtam a hozzávalókat (melyet később nem tudtam elolvasni). Aztán teltek-múltak a napok.

Reménykedtem, idén végre lesz egy nyugis karácsony, amikor nem az utolsó estéket és éjjeleket töltöm saját agyszüleményeim megvalósításával. A képeslapok időben elkészültek ugyan, de feladásuk kicsit eltolódott. Mondjuk azért is, mert a "művészúr" nem volt hajlandó kérésre rajzokat készíteni, úgy kellett kikönyörögni tőle párat. Szívesen kézbesíteném őket, de nincs kétszer 16 órám és repülőjegyem sem, így sajnos csak a két ünnep között érkeznek a címzettekhez.

A legutóbb esett sajnos hamar elolvadt. Tegnap esett valami jelképes dolog, az sem maradt meg. Így téli hangulatért az otthoni oldalakat és képeket nézegetem. Viszont a lakásba már visszavonhatatlanul belopódzott az ünnep hangulata. Ilyenkor legjobban a különleges reggeliket szeretem. Együtt kezdeni a reggelt, nem sietve, egy szál gyertya mellett, forró tejeskávét szürcsölgetve... Ezekre a reggelekre ajánlom elsősorban a lenti kenyeret, vagy egy beszélgetős kávé/tea-délután kísérőjeként. Már alig várom, hogy holnap reggel vajjal és lekvárral, vagy nem is, inkább csak vajjal ehessünk belőle.

Azért nem bírtam ki, hogy készítés közben ne kóstoljam meg, kísérletezéskor ez ugye szükségszerű. Annyira finom volt, hogy még Zsigmond is azt mondta: "hagyjál nekem így üresen egy kicsit, jó?", azaz nyersen. Megsütve is finom maradt.

Hozzávalók:
10 dkg vaj
30 dkg cukor
6 tojás
3 citrom reszelt héja
1/2 kávéskanál vanília kivonat (vagy egy fél rúd vanília kikapart magjai)
28 dkg liszt
1,5 teáskanál szódabikarbóna
1/2 kávéskanál só
5 dkg mák (egész szemekben)
2,5 dl tejföl

1. Gépi habverővel kikeverjük a vajat a cukorral, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat. Ízesítjük a reszelt citromhéjjal valamint a vanília kivonattal (magokkal).
2. Egy másik edényben keverjük össze a lisztet a szódabikarbónával és a sóval, majd adjuk a vajas keverékhez.
3. Most adjuk hozzé a mákot és a tejfölt is, majd keverjük jól el, hogy homogén tésztát kapjunk fekete pöttyökkel.
4. Kivajazott őzgerinc vagy kenyérsütő formába öntjük (az enyém egy kb. 22x12,5x5 cm-s formában készült, meg 4 pici külön egy karácsonyfaalakú muffinsütő formában) és előmelegített 180 fokos sütőben kb. 60 percig sütjük. Mindenképpen nézzük meg 45 perc környékén, szerintem a lapos és hosszű őzgerincnek elég annyi is. A tűpróba mindig segít eldönteni, hogy kész van-e.

2009. december 18., péntek

Narancsos mascarponekrém ananásszal mézeskalács ágyon



Nem bírtam ki, kipróbáltam, hogy milyen lehet mascarponéval. A krém feltétlenül felkerült a kedvencek közé, a kombináció pedig kifejezetten karácsonyi.
Legjobb pohárba rétegezni, hogy szépen látszódjanak a különböző színű szintek. Alulra díszítetlen mézeskalács-darabok kerültek.

Hozzávalók:
1 ananász meghámozva és kockákra vágva
1 doboz mascarpone
3 evőkanál méz
1/2 kiskanál őrölt fahéj
pár csepp vanília kivonat
3 evőkanál vaníliás cukor
1 dl tejszín
1 narancs reszelt héja és kifacsart leve
mézeskalács
mandulaforgács

1. A mézet megolvasztjuk serpenyőben és megpároljuk rajta az ananászt. Amikor már puhul és szép színt kapott, fűszerezzük fahéjjal és vanília kivonattal. Egy-két percet még hagyjuk a tűzön, majd hűtsük le.
2. A mascarponét keverjük ki (habverővel a legkönnyebb) a vaníliás cukorral és a tejszínnel, majd belekeverjük a narancs reszelt héját és kifacsart levét is.
3. A poharak aljára mézeskalácsot törünk darabokra, ráhalmozzuk a krémet, majd az ananászt és végük megszórjuk mandulaforgáccsal.

2009. december 16., szerda

Aranyló ananász kakukkfűvel


A friss és édes ananásznál talán csak a mangót szeretem jobban. Amióta egy pozsonyi úti zöldséges elárulta a titkot, hogyan lehet biztosan édes ananászt választani, sosem nyúlok mellé. Nem úgy a mangónál, ahol az igazán tökéletes állagú mangó megtalálása nem könnyű, türelmem meg nem mindig van, hogy kivárjam a beérését. (Ha valakinek van tuti tippe, kérem, ne fogja vissza magát megosztani velünk.) A titok a következő: akkor édes az ananász, ha az alján száraz (csésze?)levelek találhatók és a tetején levő zöld kis "pálmafa" közepéről könnyen kihúzható egy levél. Ha nehezen jön ki, még nem elég érett.

Ennél a receptnél a következő hámozási módszert ajánlom: levágjuk a tetejét és az alját, majd hosszában elfelezzük és nagyságtól függően a feleket 3 vagy 4 részbe vágjuk. Ezután a cikkeket héjukkal lefelé vágódeszkára tesszük, mint egy csónakot és éles késsel megfosztjuk a héjuktól. Csak végig kell vágni közvetlenül a héj felett. A közepét pedig egy csíkban levágjuk (én azonnal meg is eszem).

A kakukkfű szerintem jól kiegészíti az ananász és a karamell édességét, akinek bizarr a párosítás, el is hagyhatja. Feltételezem, hogy mascarponéval is finom lehet.

Hozzávalók:
1 ananász hosszában csónak alakban felszeletelve, meghámozva
5 dkg vaj
12 dkg barna cukor
0,5 dl portói
kakukkfű

1. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beletesszük a barna cukrot és az ananász csónakokat és fedő alatt 6-8 percig pároljuk (nem szabad megkeverni közben).
2. Kivesszük az ananászt és magasabbra véve a lángot karamellizáljuk a szószt, majd hozzáadjuk a portóit is. Pár percig rotyotgtatjuk, majd visszatesszük az ananászt és még 5 percig főzzük a szószban, közben locsolgatjuk vele, de nem keverjük.
3. A szeleteket tányérra szedjük és megszórjuk kakukkfűvel.

2009. december 15., kedd

Sütőtök cappuccino


Igazi téli ital. Nem csak sütőtök-függőknek. Bátran lehet vele kísérletezni, direkt nem adok meg mennyiségeket. (Egy nagy bögréhez sütőtökből kb. egy maréknyi kell.) Ha szeretjük a sűrű turmixokat a tej helyett tejszínt adjunk hozzá. Általában a fűszereket is variálom. Most fahéj és gyömbér került bele, de jól illik hozzá a szegfűbors és a szerecsendió is. Turmixoljuk jó habosra. A tejszínhab a tetején pont az i-re.

Hozzávalók:
sütőtök hámozva és kockára vágva
cukor
fahéj, gyömbér, szegfűbors, szerecsendió (ízlés szerint)
tej/tejszín
tejszínhab

1. Tegyük fel a sütőtököt főni, kicsit kevesebb vízzel, mint ami ellepi, cukrozzuk, fűszerezzük ízlés szerint, majd rotyogtassuk fedő alatt puhulásig.
2. Turmixoljuk le a tököt és a levet (már amennyi maradt) tejjel, esetleg tejszínnel.
3. Díszítsük tejszínhabbal és szórjuk meg fahéjjal.


2009. december 12., szombat

Ajándék a konyhából 2.

Tavaly készítettem először hagymabefőttet. A receptet itt találtam. Hagymalekvárt akartam eltenni, azóta sem mertem kísérletezni vele, a tartósítással voltak gondjaim. Maradt a befőtt, melyben kellőképpen sok cukor és ecet van, így nem kell más tartósítószer hozzá. Remekül passzol sajtokhoz, sültekhez, de egy egyszerű szendvicset is feldob. Egy este alatt kivitelezhető. Másnapra (harmadnapra) kihűlnek a jól körbebugyolált üvegek a dunsztban. Elő az üres (kis) üvegekkel és indulhat az eltevés!

Hozzávalók (1,25 liter lesz belőle):
8 vöröshagyma szeletelve
1 evőkanál köménymag
1 evőkanál koriandermag
750 ml fehérborecet
550 g barna cukor

1. Közepesen erős tűzön felforraljuk a fűszereket az ecettel és a hagymával, majd forrás után 15 percethagyjuk lefedve főni.
2. Ekkor beletesszük a cukrot és fedő nélkül főzzük tovább kb. 1 órán át. Ezalatt besűrűsödik a színe pedig mély aranybarna lesz.
3. Sterilizált befőttesüvegekbe töltjük és száraz gőzben kidunsztoljuk.

2009. december 8., kedd

Változatok egy témára - bacon és hagyma


Ismét eljött a "hasznosítsuk a maradékokat" ideje. Volt pár szem főtt krumpli, csirkecomb és leveles tészta a mélyhűtőben, sok bacon és hagyma. Az előételt kedvenc magazinom ihlette. A leveles tésztás lepények nagy kedvenceink közé tartoznak, gyorsan elkészülnek, könnyűek és változatosak. A csirkéhez már több idő kell, de ez is nagyon egyszerű és szabadon variálható.

Krumplis lepény hagymával és baconnel


Hozzávalók:
1 kész (friss vagy mélyhűtött) leveles tészta
2 főtt krumpli
1 fej karikákra vágott vöröshagyma
4-5 szelet bacon csíkozva
4-5 evőkanál tejföl
só, bors


1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Eközben sütőpapírra nyújtjuk/hajtjuk a leveles tésztát és megkenjük a tejföllel.
2. Rátesszük a meghámozott, kockázott főtt krumplit, a hagymát, bacont, sózzuk, borsozzuk.
3. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. (Mélyhűtött tésztánál kicsit több időre lesz szükségünk.)



Baconbe tekert csirkecomb fehérborosan

Hozzávalók (3 személyre):
6 csirke alsócomb
1 nagy fej vöröshagyma
6 szelet bacon
1 dl fehérbor
diónyi vaj
2 babérlevél
só, bors

1. Kivajazunk egy sütőtálat és előmelegítjük a sütőt 180 fokosra.
2. Sózzuk, borsozzuk a csirkecombokat, majd egyesével betekejük baconbe.
3. A vajazott tál aljára rendezzük a szeletelt vöröshagymát, babérleveleket, majd rátesszük a betekert csirkecombokat. Nyakon öntjük a borral és alufóliával lefedve kb. 40 percet sütjük.
4. Levesszük az alufóliát és tovább sütjük kb. 15 percet.

Ajándék a konyhából 1.


A megunhatatlan mézes recept. Polcz Alaine szakácskönyvében találtam mézescsók elnevezéssel. Nagyon sokoldalú recept, előre elkészíthető és lefagyasztható (érdemes belőle dupla adagot készíteni). Ha akarom, vastagabbra nyújtva pogácsaszaggatóval puszedli lesz belőle. Ilyenkor fantáziától és az otthoni készletetektől függően kerülhet rá mogyoró, dió, mazsola, stb. Ha akarom, vékonyabbra nyújtom és kis karácsonyi formákat szúrok belőle. Kávé, tea mellé is finom, de feltétlenül ki kell próbálni forralt borhoz is. Fém dobozban sokáig tárolható és pár nap alatt meg is puhul, de ezt nálunk sosem tudja kivárni, másnapra nem marad belőle egy darab sem.

Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
15 dkg kristálycukor
1 dl olvasztott méz
15 dkg vaj (vagy margarin)
1 tojás
1 dl tejszín vagy tejföl
1-1 evőkanál szódabikarbóna és őrölt fahéj
1-1 teáskanál őrölt gyömbér és szegfűszeg

1. A vajat és a cukrot habosra keverjük az olvasztott mézzel, majd hozzáadjuk a tejszínt és a tojást.
2. A lisztet először összekeverjük a szódabikarbónával és a fűszerekkel, majd hozzáöntjük a mézes keveréket. Tésztát gyúrunk belőle és folpack fóliába tekerve egy éjszakát a hűtőben pihentetjük.
3. Lisztezett deszkán kinyújtjuk és megfelelő formára szaggatjuk. Előmelegített, 180 fokos sütőbe téve világosbarnára sütjük.

2009. december 7., hétfő

Glazúrozott sárgarépa




November végén bezárt a szombati Farmer's Market, majd csak áprilisban pakolnak ki újra a termelők. Ha minden igaz, januártól lesz fedett piac, egy közeli iskola tornatermében, de addig is megyek a másik helyre, ha valami különlegesre vágyom. Itt találkoztam a képen látható sárga(?)répa csomóval. Színeinek nem tudtam ellenállni.

Kicsit utánanézve kiderült, hogy a lila héjú fajtát a texasi egyetem Zöldségnemesítő Központjában kísérletezték ki, rákmegelőző hatású és a nagyon magas béta karotin tartalmának köszönheti gesztenyés színét (innen ered másik neve is: marron carrot).
Valószínűleg nyersen mutatna a legjobban, de akkor épp sok nyers répát ettem, így gondoltam karamellizálom kicsit és párolva köret kerekedik belőle. A végeredmény színvilágát tekintve nem annyira különleges (mint a cékla, ez is beszínezte a világosabbakat), de az íze finomra sikerült. Még Bé is elismerően nyilatkozott róla, pedig alapvetően nem szereti a sárgarépát.


Hozzávalók (1-2 személyre):
1 csokor sárgarépa
2 evőkanál vaj
2 evőkanál barna cukor
3 szál kakukkfű
víz
só, bors


1. A répákat megtisztítjukés tetszés szeritni, de azonos méretű darabokra vágjuk.
2. A vajat a cukorral egy lábasban feltesszük főni, rádobjuk rögtön a répát és hozzáadunk 1-2 evőkanál vizet, a kakukkfüvet, majd lefedve főzzük 5-6 percig.
3. Ekkor levesszük a fedőt, megsózzuk, megkeverjük, majd fedő nélkül főzzük még további 6-8 percig nagyobbra véve a lángot. Kevergetjük, hogy mindenütt egyenletesen bevonja a máz. A végén borsozzuk.

Itt a tél


Ma végérvényesen beköszöntött a tél. Reggelre minden hófehérbe öltözött. Ez a kép fogadott a szobából, azaz Zsigmond szobájából.

Amikor Bé kiment, hogy letakarítsa a havat az autóról, nyitva hagyta az ajtót és beszökött az az igazán tiszta hóillat és hideg, amit havas hegyekben érez az ember és amitől úgy érzi, tisztul a tüdeje. Összekeveredett a benti finom meleg levelgővel és félig kabátban kicsit olyan érzésem volt, mintha épp síeléshez készülődnénk, már indultam volna a bakancsért. Az úton sikerült elkerülnünk egy szokatlanul nagy dugót, amit az iskolabuszoknak nem, így a szokásos iskolakezdéskor még csak az osztály fele csücsült az asztalánál. Jó volt látni visszafelé, mikor szembe jöttek a sárga buszok, hogy nem mi vagyunk az utolsók. Sajnos a fehérség nem tartott nagyon sokáig, de örömmel láttam, hogy kedvenc házam is dekorációt cserélt, eltűntek a nagy naracssárga sütőtökök és alkalomhoz illő díszt kapott az ajtó és Mikulásvirágot a kőcserepek.


Most aztán jöhet a hiánypótlás és végre feltehetem a múlt héten fotózott és főzött dolgokat, amihez eddig egy szombati esemény miatt nem jutottam hozzá. Talán majd erről is teszek fel pár képet.