Visszatértünk. Fura, hogy már eltelt egy teljes hét. Ismét hátunk mögött 2500 km és rengeteg élmény. Csupa érdekes véletlen történt ezalatt a pár nap alatt.
Míg a többiek hivatalos programoztak, Zsigmonddal újra ellátogattunk a Children's Museumba, ami már a múltkor nagy sikert aratott nála. Egy picike épület, cirkuszi sátortetővel (melyet egy győri burkolatgyártó cég készített - vajon melyik?) telis-tele gyermekeknek, és sokszor még felnőtteknek is izgalmas játékokkal. Van kisméretű bank, ahol papírpénzt lehet felvenni, majd elkölteni a kisboltban, ahol gyerekméretű bevásárlókocsikba gyűjtögethetik a tejtermékeket, kenyérféléket, színes zöldségeket-gyümölcsöket, halféléket, husikat. Van pulyka is, alig bírják el a kicsik. A legizgalmasabb a pénztár, itt eljátszhatják, hogy kell leolvasni a kódot, majd fizetni a papírpénzzel. Van orvosi rendelő, berendezett gyerekszobák (fiú és lány), vezethető busz és tűzoltóautó, víz-terepasztal, ahol esőkabátban tologatják a csónakokat és próbálgatnak gátakat építeni, tanulmányozzák az áramlatokat, és még sorolhatnám. A TV-s résznél, ahol hatalmas USA térkép előtt gyerekzenére mozoghatnak és kivetítik őket, mintha a hiradóban lennének, egyszer csak ismerős mondatokra leszek figyelmes, de rajtunk kívül sehol senki. Pár másodperc alatt esett csak le, hogy az Alma együttes száma szólt. A fenti terem most benti homoktengerré változott, kb. fél méteres homokkal fedték be és dínócsontokat lehet kiásni. Van sátor, benne minden expedícióhoz szükséges kellékkel: sapkát tudnak felvenni bemenetkor (miután levették a cipőjüket), van kis dzsip is, távcső, kulacs, sok dínó tojás, vödör, csont, ásó. Az itt felügyelő önkéntes lány megkérdezi tőlem, magyarországiak vagyunk-e. Neki a papája magyar és ért magyarul. Dolgozott a Balaton Étteremben is, ami a nagybátyjáé (és mellesleg 1964 óta működik a városban).
Már sokadszorra történik meg velem, hogy azt gondolom valamiről, de jó lenne ha, dehát ez úgysem történik meg ezért vagy azért. Az előző poszt írásakor megnéztem természetesen az éttermeket, ahonnan a mesterszakácsok főznek. De mivel tudtam, hogy szoros a program és nem lesz alkalmunk egyikben sem enni, nem is ábrándoztam róla. Aztán pénteken délelőtt kaptunk egy telefont, hogy nincs víz annál a vendéglátónknál, akihez ebédre lettünk volna hivatalosak, ezért a lakásához közeli téren fogunk enni egy étteremben. A Shaker Square a 20-as években épült, hatalmas angol stílusú házakkal és az állam első tervezett bevásárlónegyedével. Hamar a boltok és éttermek Mekkája lett. Most éli másodvirágzását. Semmi pláza, csak egyszintes üzlethelyiségek. A téren található az önkéntes lány által is emlegetett Balaton étterem is. Most nem itt eszünk. Hanem a tér másik oldalán.
Fire Food & Drink. Hol máshol? Éppen volt ebéd, merthogy csak pénteken és vasárnap, igaz, akkor az brunch. Még pont sikerült asztalt is kapnunk. Megérte.
A napi ajánlatot válaszottam, mely egy négyzet alakú tányéron jött, kis tálkás adagolásban. Kókusztejes karfiolleves curryvel, sonkás-sajtos szenvics tormaszósszal, mandulás zöldbab (nekem ízetlen, de majd fejlesztgetjük), kis csokis süti, kis tálka málna. Hozzá almás gyömbérsört ittam. Finom volt, nagyon. A kiszolgálás bohókás, a mosdó atom. Ilyet csinálnék, ha lenne éttermem. Mármint mosdót. Ipari környezet, régi rézcsapok fotói, fekete fal, hatalmas egybeöntött kétszemélyes, hófehér mosdótál. Az ajtók rolósak, bent bontott tégla.
A többiek is jókat ettek, még Zsigmond is, nagy szó. Éééés (tudom, és-sel nem kezdünk mondatot): volt eszpresszójuk. Fenomenális.
Csak a chef-fel nem találkoztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése