2010. március 4., csütörtök

7 lbs, 19.5 inches


Azaz 3,17 kg és 49,5 cm. Ezúton kérek elnézést minden kedves félretájékoztatott rokontól, baráttól és ismerőstől, bizony a Mértékegység Átváltó hamis eredményt adott, nem 48 és valamennyi cm, hanem bizony 49,5.

A lényeg: örömmel kürtölöm világgá távollétem okát, a vártnál ugyan 3 héttel hamarabb, február 20-án megszületett kislányunk, Anna Adél. Természetesen gyönyörű, ezt abszolút elfogulatlanként állítom, és ráadásul nagyon jó baba. Maratoni evéseket tud produkálni, ezt én mindenképpen jó jelnek veszem. Remélem, válogatós nem lesz, helyette viszont lelkesen fogja kavargatni a krémeket, kóstolgatni a szószokat és díszíteni a mézeskalácsokat. Nem, krumplipucolást nem adok neki, én is utáltam, hogy mindig azt kaptam feladatként, ha segíteni akartam a konyhában.

Első autogramja fent látható, születése után egy-két órával készült, a kórház fejléces papírjára, melyet adataival együtt most levágtam.

Igyekszem behozni lemaradásaimat, a szülés előtti héten rengeteg finomság készült, mely a fotózás fázisáig jutott csak el, apránként ezek is felkerülnek. Valamint meglepetésként ért egy díj, amit Bibétől kaptam, azt is tovább kell sürgősen adnom. Úgyhogy folyt. köv.

5 megjegyzés:

  1. GRATULÁLOK!
    Kívánok nektek sok-sok örömet, csupa vidám pillanatot-percet-órát!
    Lehet majd fényképet látni tündérkédről?

    VálaszTörlés
  2. Szia, ha időd engedi, kukk ide, nálam:
    http://garffyka.blogspot.com/2010/03/jobb-mint-az-oscar.html

    VálaszTörlés
  3. Nagyon köszönöm a jókívánságokat! Igen, teszek fel majd képet mindenképpen. A díjat is köszönöm!

    VálaszTörlés