Idill

A júliust a Balaton környékén vészeltük át, összesen négy állomáson. Családdal és barátokkal. Illetve az első hetet "A" tuti nyaralóban. Nem kerestem házat, csak amikor kiderült, hogy a lakásban levő 32 fok, mely sem ventillátorra, sem mindenféle szellőztetős trükkre nem megy sokkal lejjebb. Június végét írtunk ekkor, és már fenyegettek a hőségriadóval. Felmentem egy oldalra, és kb. 3 perc alatt megtaláltam álmaim nyaralóját. Telefon, kedves hangú tulajdonos a vonal túlsó végén. Igen, van szabad hely, picit máskor, de nem gond, emiatt a hely miatt szívesen alakítjuk a programot máshogy. Aztán pakolás és irány Buzsák.
Péntek délután érkezünk, a kulcsot Szántó Anna, a ház tulajdonosa és megálmodója hozza, biciklin. Érkezésünk előtt már a konyhaasztalra készített egy szárított levendulaágakkal körberakott kosárban házi lekvárt és szörpöt, hogy legyen mivel kísérni saját készítésű prószáját, amit nekünk sütött. Fenséges fogadtatás.
Bent igazi provence-i hangulat magyar alapanyagokból. Finom ízléssel alakítgatott és berendezett, jó szobaelosztású kis házikó, hatalmas kerttel, szőlőlugasos verandával, téglákkal kirakott reggelizőterasszal vagy esti borozgatóhellyel (mert napközben odatűz a nap), borospincével és egy fantasztikus pajtával. Ez tényleg a csúcs, deszkáin átszűrődik a napfény és bekukucskál a szellő is, tökéletes hely délutáni szendergésre, olvasgatásra, teázásra. Szalmabálákon vagy rekamién. Itt szoktak filmvetítést is rendezni, gyógy- és fűszernövényekből főzött teákkal és finom kencékkel megpakolt kenyérkékkel és zománcozott lábas gyermekkádban behűtött italokkal.
A ház minden részlete árasztja magából a nyugalmat. Minden a helyén van. A türkiz színre mázolt konyhaszekrény (nem újonnan, hanem eredetiben meghagyva, ahogy az egykori tulajdonos néni lefestette - mintha egy francia újságból vágták volna ki), a műkő mosogató kád rézcsapjai, a bejárati ajtóból átalakított szekrény és a dohányzóasztalként funkcionáló fateknő ugyanúgy, mint a szódásüveg vagy porcelán kancsógyűjtemény. Nem idegen a hímzett konyharuháktól és azsúrozott függönytől a kilimmel takart ülőpárna sem. A veranda eredeti mettlachiburkolata és a bontott téglából kirakott kályha már csak ráadás.
Azt már le sem merem írni, hogy az fejünk mellett egy egész teknőnyi szárított levendula árasztotta illatát, talán ettől és a tökéletesen sötétítő spalettától aludtunk minden nap olyan igazán édeset.
Mindez egy igen takaros kis falucskában található. Nem messze van a falu termálfürdője, Csisztapuszta, retro fíling, strand szélén kukoricatábla, sosincs tömeg, mindig kedvesek az emberek. Szuper, tényleg. Van pincesora is, műemlékileg védett, napraforgótáblával szegélyezett pincékkel, és van galambdúcos tájháza is.
Ha arra járunk, feltétlenül próbáljuk ki a Nyera Csárdát, finom, házias ételekkel, délben napi menüvel (ha jól emlékszem 870-ért). Nem vagyok nagyon rántott hús párti, de ez remek volt, könnyű, ropogós panírral és puha, omlós hússal. A falu előtti (Lengyeltóti felől) Puszta csárda pedig a slow food szerelmeseinek kánaánja. Ötletes, idényhez illesztett menüsor, ahol a körömvirág nemcsak díszítőelemként szerepel. A burgonyakrémleves pirított vargányával és medvehagymaolajjal fenséges, izgalmas volt a vadnyúl is. A franciás salátabár könnyű bemelegítésül szolgált, csak kicsit sok volt a bogarakból a hosszú várakozás alatt. A rendelés felvételét, a felszolgálást és az ételek elkészítését is a tulaj végezte, ezért sajnos a slow food slow service-zel is párosult. Ez persze nem baj, ha az ember úgy készül, mi éppen négy álmos és a hőségtől kimerült gyermekkel voltunk, azt hiszem ez nem az az engedjükelmagunkatésélvezzükamiteszünk állapot. Azért szurkolunk neki, igazán jó hely is lehet belőle.

Köszönjük Anna!