2010. március 24., szerda

Az első hónap


Hihetetlen gyorsan elrepült egy hónap. Szinte csak most született, és máris túl van élete első négy hetén. Lassan kezdünk újra kiszámítható életet élni, Kisasszony éjszaka rajcsúrozik, nappal földreszállt angyal és általában már négy órát is kibír két evés között (éjjel átlagban három és felet).
Tegnap elmentünk anyukámmal egy itteni japánnak titulált étterembe, ahol az asztalok négyzet alakban körbevesznek egy-egy főzőlapot. A séf különböző zsonglőrmutatványok közepette vág-süt-főz bárdjával, késeivel és gyújtja meg hol a lapot, hol a zöldségeket. A menü egy átlátszó, hagymaszárakkal és szárított hagymákkal fűszerezett előleves, sült rizs, sült zöldség valamint steak volt, gondolom jelentősen amerikaiasított étel, de finom. Olyannyira, hogy Anna, aki elméletileg jóllakottan szendergett közöttünk a gyerekhozdozóban, végigvárta az étel elkészítését, majd mikor már minden íz belekerült, és ínycsiklandozóan illatozott, épp nekiláttunk elfogyasztásának, amikoris szaglószerve bebizonyította, hogy már egy hónaposan is remekül működik. Keserves és vigasztalhatatlan sírásba kezdett, gyakorlatilag csak akkor nyugodott meg, amikor már hazaértünk és jóízűen falatozhatott. Újra.

Íme Anna első hónapja pár képben, a következő témakörökben: Anna kétnaposan (fent), Anna Nagytesóval, Anna mosolyog, majd nevet, Anna szendereg.






5 megjegyzés:

  1. Isten éltessen Benneteket!
    gyönyörű!

    VálaszTörlés
  2. Istenkém, itt pityergek a meghatottságtól, gyönyörű szép tündérke! :) Bátyja nagyon büszkén mosolyog :)
    Isten éltessen Benneteket! :)

    VálaszTörlés
  3. Aranyosak vagytok, köszönjük szépen.

    VálaszTörlés
  4. Zsófim! Ez az első kép Zsigával...Teljesen meghatódtam. :) Nagyon édesek! :)
    Hamarosan beszélünk!

    VálaszTörlés
  5. Ágim!
    :-) köszi. Azt én is nagyon szeretem. Zsigmond ragyog, ha a kezében van Anna. Remélem már jobban vagytok!

    VálaszTörlés