2010. november 15., hétfő

Sütőtökös guba és egy év


Épp egy éve, egy álmatlan bostoni éjszakán, 38 emelet magasban kezdtem el írni ezt az oldalt. Mindenről, ami a déli széllel jön. Merthogy ilyen vagyok, jön valami, lelkesedem érte, aztán, jön valami újabb, azért is. Mert örülni valaminek jó, örülni valakivel még inkább. Mert "aki másokat felüdít, maga is felüdül" (Péld. 11:25). Ez volt a cél, remélem, ez sikerült.

Köszönet a látogatásokért és a megjegyzésekért. Az évforduló alkalmából kedvenceimből alkotok a héten. Rögtön a következőt, ami egy szuperül sikerült baráti hétvégézésről hazatérve született. A sütőtököt mostanában félve hámozom egy csúnya baleset miatt, amikor is a hámozó beleszaladt a körömágyamba, ezért javaslom a magunktól elfele pucolást vagy a héjastól sütést. A tök feléből püré lett Annának, a másikból pedig kompót. Cukor nélkül, egy fahéj rúddal. Az édességet a vaníliával és cukorral forralt tej adta, evvel öntöttem le a gubát, illetve a karamellréteg a torta alján. Merthogy borított tortát képzeltem, de nem zárt jól a kapcsos alj, ezért a finom karamell egy része sütés közben kicsöpögött és szép szürke füst formájában távozott a sütőből. Így megvártam, amíg kihűl és beszívja a sütőtök. A mascarponét szintén nem édesítettem, nekem így jobban kijött a fahéj íze. Bátrabbaknak ajánlom, aki idegenkedik, főzzön előbb egy picit cukros fahéjas kompótot, esetleg turmixolja össze kis tejjel. Fenséges. Ha bejött, lásson hozzá a gubának is.


Hozzávalók:
4 szikkadt kifli
6 dl tej
fél sütőtök hámozva, kockázva
1 fahéjrúd
2 evőkanál vaníliás cukor
1/2 rúd vanília (én a vaníliás cukorban állottat használtam)
10 dkg mascarpone
fahéj
5 evőkanál cukor
vaj a forma kikenéséhez

1. Karikára vágjuk a kifliket és feltesszük főni a tejet 2 evőkanál vaníliás cukorral valamint a vaníliával.
2. Száraz serpenyőbe teszünk 5 evőkanál cukrot és hagyjuk, hogy karamellizálódjon. Vajjal kikent tortaformába öntjük, nem baj, ha nem vonja be egyenletesen. Válasszunk nem kapcsos formát.
3. A sütőtökkockákat egy rúd fahéjjal és annyi vízzel, amennyi ellepi félpuhára főzzük. Majd csak a tököt a karamellrétegre rendezzük.
4. Öntsük le szitán a kiflikarikákat és halmozzuk a tökrétegre. Előmelegített 200 fokos sütőben süssük 20 percig.
5. Borítsuk ki (nem fog összeállni, ne aggódjunk) és hagyjuk kihűlni.
6. Keverjük ki a mascarponét a fahéjjal és tálaljuk a tökös gubával.

6 megjegyzés:

  1. boldog születésnapot a blognak!

    VálaszTörlés
  2. köszönöm szépen a köszöntést és a sokszori inspirációt is!

    VálaszTörlés
  3. rég jártam itt, remek recepteket találtam...boldog szüliblogot!

    VálaszTörlés
  4. Kedvesek vagytok, köszönöm.

    VálaszTörlés
  5. Boldog blogszülinapot!
    A sütőtökös gubád nagyon szép, vidám, élénk színe nagyon csábító :)

    VálaszTörlés